Az Országos Mentőszolgálat megalakulása hazánkban

A mai mentősök elődei borbélyok voltak. 1803-ban rendelet szabályozta, hogy a pest-budai borbélyműhelyekben elsősegélyt kell nyújtani. Tankönyvet is adtak ki a borbélyok számára. Majd 1876-ban törvényt hoztak mentőintézetek felállítására, de végrehajtási utasítás nem született. Kresz Géza V. kerületi orvos volt az, aki bécsi mintára megalakította az első magyar mentőszolgálatot, a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet. (BÖME)
A BÖME 1887. május 10-én egy nagylelkű főúr ezer forintjával és két ajándék lóval kezdte meg működését a hajdani Lipót-templom bazár 47-es számú boltjában. A helyiség életmentés céljára a legkevésbé volt alkalmas, mégis a beiratkozott önkéntesek lázasan dolgoztak, hogy berendezzék az állomást. A dr. Kresz- féle Elsősegély utasítást a falra helyezték, és az adományokból összegyűjtött orvosi műszereket, kötszereket a fali szekrényekbe tették.
Az első éjszakán két hívásuk volt. Rövidesen azonban a fővárosban nagy tekintélyre tettek szert. Napi 20-22 segélyhívás is érkezett. A sajtó egyik kedvenc témája volt a mentőszolgálat munkája, az intézkedő mentősöket pedig név szerint említették.
A mentőállomáson minden riasztást dokumentáltak. Ez a korabeli eseti napló ma is megtekinthető a Mentőmúzeumban.
Néhány nappal azután, hogy a mentőszolgálat megkezdte működését a budapesti rendőrkapitányság új közlekedési intézkedést adott ki, miszerint a mentőkocsik a megengedettnél sebesebben közlekedhetnek, és el kell engedni őket. A kocsikra sípot helyeztek, amivel figyelmeztették az embereket közeledésükre.
A mentőszolgálat harmadik évében döntés született, hogy jobb épületre van szükség. A Markó és a hajdani Sólyom utca sarkán lévő telket jelölte ki a város vezetése az új mentőállomás helyéül, ahol 1891. március 3-án meg is nyitotta kapuit. Ezen a napon a király is látogatást tett az állomáson. Őt a tömeges szerencsétlenségeknél való segédkezés érdekelte leginkább, ami valóban próbaköve lehet egy mentőszolgálatnak. Az adományokból élő, örökös anyagi gondokkal küszködő egyletnek igazi kihívást jelentett az 1892-es kolerajárvány, ahol a betegek szállítását végezték, de a legemlékezetesebb az 1910-es ököritói tűzeset volt, amikor 328-an lelték halálukat az égő fészerben.
De az eset más fontos tanúsággal is szolgált. A mentősök jelenléte szokatlan volt a falusiak számára, sokan nem tudták, hogy a mentés ingyenes, ezért elbújtak a mentősök elől, majd később a szakszerűtlen házi ápolás következtében meghaltak. Az eset rávilágított arra, hogy szükség van egy jól szervezett országos mentőszolgálat kiépítésére, és szükséges a nagyközönség elsősegély oktatása is.
Az első magyar mentőszolgálat egyesületi formában 1948-ig működött, majd megalakult az Országos Mentőszolgálat, amely már valóban állami feladatnak tekintette a mentést.

A Markó utcai mentőállomás ma is mentési feladatokat lát el, és megmaradt a régi alapelv is:

„Mindnyájunkat érhet baleset! Nyújtsunk segélyt mindenkinek, kivétel nélkül.”